Tīmeklis2.3. Végrehajtás és foganatosítás Sajnálatos, hogy a közösségi jogszabályokat kevés tagállam ülteti át a megállapított határidőn belül9. Fontos, hogy a tagállamok valóban elkötelezzék magukat az átültetés mellett, és a jogszabályokat időben, megfelelő módon ültessék át. Meg kell erősíteni és a tagállamok Tīmekliskézbesítést a foganatosítás helyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyel‑ veinek egyikén kell teljesíteni, vagy az áttevő tagállamnak egy olyan egyéb nyelvén, amelyet a címzett megért.” 4. Az 1348/2000 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendel‑ kezik:
Emelt szintű biológia érettségi vizsgák írásbeli feladatsorai
Tīmeklis2. (kissé régies) Gyakorlatilag érvényesít, végrehajt, megvalósít vmit. A telekkönyvezést nem foganatosították. Szabadságában áll önnek mindazon fenyegetéseket foganatosítani, amiket imént elsorolt. (Jókai Mór) Tīmeklis2. Vmely jogos anyagi követelésnek hatósági kényszer útján történő behajtása. Bírósági végrehajtás; a végrehajtás elrendelése, felfüggesztése; végrehajtás terhe alatt; adó, bírság, követelés végrehajtása; a végrehajtást elrendeli, kitűzi, foganatosítja; megkezdik a végrehajtást; végrehajtást vezet vki ellen. fleet times diamond bus
VÉLEMÉNY - europarl.europa.eu
TīmeklisFoganatosítás szó jelentése: Lásd: foganatosít. Magyar értelmező szótár, amelyben a pontos és könnyen érthető meghatározások része minden fogalom, jelentés, … http://foganatositas.szojelentese.com/ Tīmeklisfoganatosítás az magyar szótárban . foganatosítás Példamondatok az " foganatosítás" kifejezéssel . Hanyatlás Származtatás . A tagállamok hatékony enyhítő intézkedések foganatosításával minden halászterületen, halászati idényben és halászati tevékenységben törekednek a tengeri madarak járulékos fogásainak ... chef jernard recipes